Nyaraló, épület
A Körös-parti “Dolce Vita” nyaraló Békésszentandráson, a Siratói Holtágon, csendes, nyugodt környezetben, közvetlenül a vízparton található a Siratói üdülősoron. A helyszín könnyen és gyorsan megközelíthető, mivel a ház a 44-es számú főúttól mindössze 1 km-re található.
A nyaraló 8+2 személyre foglalható – 8 teljes értékű fekhely + 2 személy részére nyitható kanapé a nappaliban-. A földszinten egy tágas amerikai konyhás nappaliba lépünk be. Amely egy kanapét, étkezőgarnitúrát, és egy mindennel felszerelt konyhát – hűtőszekrény fagyasztórésszel, mikrohullámú sütő, kenyérpirító, vízforraló – foglal magába. Ezen a szinten lett kialakítva a fürdőszoba is zuhanyzóval
és WC-vel.
Az emeleti részen 3 hálót találunk. A Körösre néző tágas családi szoba franciaággyal, kihúzható kanapéval – 2 fő részére -, ruhásszekrénnyel és TV-vel berendezett. A másik szobában szintén található egy franciaágy, ruhásszekrény illetve egy tv. A harmadik szoba berendezése franciaágy, ruhásszekrény és tv. Szobánként szabályozható légkondícionálás biztosítja Vendégeinknek a megfelelő hőmérsékletet a nyári melegben, télen pedig a legmodernebb norvég paneles elektromos fűtés, illetve egy csempekályha gondoskodik. A fedett terasz a holtág felőli részen van ahol megtalálható a fűthető jakuzzi, illetve egy kertigarnitúra is. A nyaraló összes nyílászáróján szúnyogháló lett felszerelve. A Wifi a nyaralóban díjmentesesen használható. A vízellátás fúrt kútról történik, amely tisztálkodásra alkalmas, azonban fogyasztásra nem.
Kert, vízpart
Ebben a nyaralónkban Vendégeink kényelmét szolgálja a terasz előtt található 6 személyes finn szauna, amely rendeltetésszerű használat mellett használata díjmentes.
A széles saját partszakaszon egy nagyméretű stég áll kedves vendégeink rendelkezésére, amely kiválóan alkalmas horgászatra, fürdőzésre és vízi sportolásra is. A legutóbbihoz biztosítunk vízibiciklit és csónakot is. A zárt parkolás 3-4 autó részére megoldott a nyaralón belül. A parkosított udvar teljesen körbekerített a Körös felöli oldalon is, így a kisgyermekes családok részére is teljes biztonságot nyújt. A gyermekek részére lett elhelyezve játszótér – csúszdával, hintával és mászókával -.
A vízpart felőli részen egy 6×3 m-es medence található. A kerti sütögetők kedvelőinek biztosítottunk egy kiépített bográcsozórészt, amihez bogrács, nyársak és tárcsa lett elhelyezve. A vízellátás fúrt kútról történik, amely tisztálkodásra alkalmas, fogyasztásra nem.
2024 – ÁRAK
Spóroljunk a szabadságokkal együtt!
- Már 2 éjszakára is foglalható a nyaraló
- 2024.03.14-05.25 közötti időszakban
- 2 éjszaka díja mellett, egyszeri 25.000 Ft felár megfizetésével
- Ünnepnapok kivételével
- A kedvezmény 2024.02.01-02.29 között érvényes
Elő- és utószezon:
- Március 14 – Június 12 és Október 1 – 2025. január 5. között /ünnepnapok kivételével/
- minimum foglalások száma: 3 éj
- 65.000 Ft/nyaraló/éj – 10 főig
- 4=5 éj akció: 5 éjszaka 4 éj áráért
- 03.14-05.25 és 10.01-01.05 között ünnepnapok kivételével
Nyári és utónyári szezon:
- Június 13-27. között
- Minimum foglalások száma: 4 éj
- Augusztus 25- Szeptember 30 között
- Minimum foglalások száma: 3 éj
- 75.000 Ft/nyaraló/éj – 10 főig
Főszezon
- Június 28 – Augusztus 24 között
- Minimum foglalások száma: 5 éj – hétköznapi érkezéssel és távozással
- 85.000 Ft/nyaraló/éj – 10 főig
2024-ben az ünnepnapokra kizárólag csomagban, főszezoni áron lehet foglalni a következőknek megfelelően:
Húsvét (márc. 29. – ápr. 1.): 3 éj
Pünkösd (máj. 17-20.): 3 éj
Mindenszentek (okt. 31. – nov. 3.): 3 éj
Szilveszter (2024. dec. 29. – 2025. jan. 1.): 3 éj
Az ár nem tartalmazza az idegenforgalmi adót!
SZÉP Kártya elfogadóhely
Térkép
Kecskeméttől 50 perc autóútra található, a 44-es főúton haladva Békéscsaba irányába.
NTAK regisztrációs szám:
EG21000246
Szolgáltatások
Bogrács/flekkensütő
SUP
Jakuzzi
Hűtés – légkondícionálókkal
Fűtés – Norvég panel
Medence
Szauna
Vizibicikli
Ingyenes Wifi
SZÉP kártya elfogadóhely
Fontos tudnivalók
⇒ A lefoglalt időpontban a nyaraló csak a tiétek!
⇒ Minden vendég után ágyneműink mosodai tisztításon esnek át, így gondoskodva a tisztaságról és jó illatról.
⇒ A wifi a ház és a kert teljes területén működik és ingyenes.
⇒ A vízibicikli és/vagy csónak használata ingyenes.
⇒ A medencék május elejétől szeptember végéig üzemelnek.
⇒ Bográcsot, nyársakat és flekkensütőt ingyenesen biztosítunk a Vendégeinknek!
⇒ Utazóágyat, etetőszéket valamint babakádat is költségmentesen tudunk biztosítani kisgyermekkel érkező Vendégeinknek!
⇒ Ingyenes trambulin és játszótér használat!
⇒ Minden helyiségben szúnyogháló van felszerelve!
⇒ A nyaraló klimatizálását illetve fűtését az ár tartalmazza*!
*A hűtő-fűtő berendezések optimális használata mellett.
Foglalás menete
- Egyszerűen és gyorsan kérhetsz tőlünk árajánlatot e-mailben vagy telefonon!
- Ajánlatkérésedre pár órán belül megküldjük árajánlunkat!
- Amennyiben ajánlatunk elnyerte tetszésedet kérjük jelezd a részünkre e-mailben vagy telefonon.
- A foglalást követően néhány órán belül küldünk a részetekre egy visszaigazoló adatlapot, amelyben összegezzük a főbb tudnivalókat.
- A foglalás akkor válik véglegessé ha a teljes foglalási összeg 40%-át átutaljátok a részünkre 3 napon belül.
- A foglalót szép kártyával, banki utalással és postai úton is megküldhetitek.
- A foglaló beérkezéséről e-mailben illetve telefonon visszajelzést küldünk.
- A foglalóról minden esetben számlát állítunk ki, amelyet az érkezésetek napján adunk át.
Szép Kártya
- Nyaralóinkban módotokban áll mindhárom Szép Kártya pénztárszolgáltató – OTP, K&H, MKB – kártyájáról kiegyenlíteni a szállás díjat
- Vendégeinknek lehetőségük van arra, hogy a foglalót is Szép kártyával rendezzék. Ezt könnyen megteheted, ha bejelentkezel a Szép Kártya fiókjába és ott megkeresve nyaralóink valamelyikét, elindítod az utalást
- Amennyiben a tranzakció elindításához segítségre van szükséged, keress minket az alábbi telefonszámon: 06-20/409-1208
- A helyszíni Szép Kártyás fizetés az érkezés napján történik. A kártya tulajdonos jelenlétében elhívjuk a pénztárszolgáltatót majd egy rövid adategyeztetés után jóváírásra kerül részünkre az engedélyeztetett összeg
- Az idegenforgalmi adó összegét minden esetben csak készpénzzel tudod kiegyenlíteni!
Lemondási feltételek
- Lemondás esetén a foglalót nem áll módunkban visszafizetni!
- A foglalás dátumának módosítására van lehetőségük, a foglalásukat megelőző 32-61 napon belül!
- Az érkezési nap és az azt megelőző 31 napon belül 100% a kötbér mértéke!
- A lefoglalt időpontnál korábbi távozás esetén a szállásdíjat nem áll módunkban sem részben, sem egészében visszatéríteni!
Amit a nyaralóinkról tudni érdemes
Szentandrási Vakáció
Amit érdemes tudnod nyaralóinkról
Ház
- Mindegyik apartmanunk modern, újszerű bútorokkal van felszerelve.
- Ágyneműink – minden vendég távozását követően – mosodai tisztításon esnek át, aminek köszönhetően frissek, jó illatúak és higénikusak lesznek.
- A konyhai felszerelések illetve egészségügyi helyiségeink tisztaságára különösen odafigyelünk. Minden esetben teljes fertőtlenítésen esnek át.
Kert
- Mindegyik apartmanunkhoz térítésmentesen tartozik játszótér, trambulin, bográcsozó hely, flekkensütő, csónak és/vagy vízibicikli.
- Zárt udvarainkban 4-6 személyautó egyidejű parkolására van lehetőség, az arra kijelölt helyen.
- Az összes kiadó nyaralónk közvetlen vízparti elhelyezkedésű és saját stéggel rendelkeznek. Körös partjaink minden esetben gyerekkerítéssel vannak ellátva, óvva ezzel is gyermekeitek biztonságát.
- Gyerekbarát nyaralóinkban nem áll módunkban házi kedvenceket fogadni, így nem kell Vendégeinknek tartani a kert, a medence és a gyermekhomokozó tisztasága felől.
- Medencéink vegyszerezése és tisztítása kellő rendszerességgel és odafigyelés mellett történik így biztosítva az optimális víz minőséget az egész szezon alatt. (májustól-szeptemberig).